Mese az Olvasótáborról

Egyszer volt, hol nem volt,

ha nem is az Óperenciás tengeren,

de az Üveghegyen innen és túl,

volt egyszer egy királyság.

Volt annak egy királya,

s számos alattvalója,

kik éltek boldogan nyárról nyárra,

hol az Üveghegyen innen,

hol az Üveghyegyen túl.

Mert ennek a királyságnak zene volt a határa keleten,

mese a határa nyugaton, ének a határa délen, 

tánc a határa északon. 

Tágas volt a királyság, boldogok az alattvalói,

de az öreg király mégis szűknek érezte országát.

Ezért egy napon meghirdette,

hogy életét, s fele királyságát adja annak,

aki háború és ellenségeskedés nélkül eléri, 

hogy országának semmi se szabjon határt. 

Sorakozott a sok délceg dalia,

próbálkoztak furfanggal, pénzzel,

de csak egynek sikerült teljesíteni a kívánságot.

Mert ez a dalia a könyvekből kezdett tornyot építeni,

s mikor már a torony elég magas volt,

szabadjára engedte a könyvekbe zárt gondolatokat. 

Ezeket pedig a magasba lendítette az északról fúvó tánc,

a délről áramló ének,

a nyugatról szálló mese és a keletről zúgó zene fuvallata.

Azóta a vén király és alattvalói boldogsága határtalan,

mert ők mind tudják, szoríthatja országukat idegen hatalom,

hazájuknak semmi sem szabhat határt,

mert az fenn a magasban van.